Hobbi – és annál mégis sokkal több!

Kortól, nemtől, bőrszíntől, végzettségtől, felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkinek szüksége van olyan szabadidős tevékenységre, melyben valóban örömét leli és akár a kiteljesedésében is segíti.

    • Fontos a sikerélmény is, hogy ne muszáj dologként tekintsen csupán rá az ember.
    • Fontos, hogy olyan új impulzusok érjék, melyek által más dolgokat tapasztalhat meg és még fejlődhet is az élet egy (vagy több) területén.
    • Miután mindenki más és más, így az is eltérő, hogy kinek milyen hobbi jön be és milyen intenzitással!
    • Az egész élet során ott a lehetőség mindenki számára, hogy fejlődjön és új dolgokat, embereket ismerjen meg.
    • Akinek voltak már stresszes, ne adj Isten depressziós időszakai, az már tudja milyen fontos, hogy tudjon töltődni és kikapcsolni.
    • Kiszakadni a “hétköznapi taposómalomból” és akár egyedül, akár társaságban más élményekkel gazdagodni.
    • Vannak hobbik, melyek még az adott ember kondícióját is fejlesztik – s vannak, melyek a térlátás fejlődését segítik elő.
    • A lényeg: hobbira szükség van – Önnek mi a hobbija?
    • Mit tanult meg a segítségével?
    • Miben vált többé általa?

Van kedve írásban is mesélni róla, hogy mások is kedvet kaphassanak hozzá?

Várom jelentkezését.

Addig is jöjjenek egy nagyon kedves régi barátom gondolatai – további sok sikert, Táncos! 🙂

Kinek lenne kedve néptáncolni? – hangzott el a kérdés 6. osztályos koromban a 2. sz. Általános Iskolában, egy kora őszi énekórán.
Nekem! – válaszoltam, és lendült a magasba még jó néhány leány keze. 29 év, azóta tart a szerelem.

Néhány hajlandóságot mutató fiúval kiegészítve megalakult a Napraforgó gyermek néptánccsoport, B. Ildikó tanárnő vezetésével.

Emlékezetemben cikáznak a szebbnél-szebb emlékek: a kezdeti lépések és énekek, sárközi karikázó, moldvai körtáncok, versenyek, fellépések, amikor döcögve a Strázsa-hegyi göröngyös földúton, felismertük, hogy az épp hallgatott zene melyik táncé.

1993-ban az XII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, melyen először vettem részt, elvarázsolva a forgatagban, a csillebérci és zánkai gyermektáborok, utazások vonaton, buszon énekszóval, fáradtságra és napszakra való tekintet nélkül, alsószoknyák ráncolása a lányokkal, a csutkánál végre hosszabb hajfonat.

Budapesti gimnazistaként is visszajártam egy évig a gyermekcsoportba, ezzel párhuzamosan a Monori Művelődési Ház szerda esti klubjába. M. Zsuzsa és K. Szabolcs színpadra álmodta velünk a Rege a csodaszarvasról-t.

Nem jössz a „Bartók”-ba táncolni? Ismét egy kérdés, ami meghatározta az életemet.

1997-2010-ig voltam aktív tagja a Bartók Néptáncegyüttesnek, (együttesvezető: T. Miklós), de ahogy mondani szoktuk, aki egyszer bartókos volt, mindig az marad.

Az én esetemben ez maximálisan helytálló. https://www.facebook.com/bartoktanc/

Fiatal amatőr táncosként megszámlálhatatlanul sok élményt kaptam, éltem meg táncos társaimmal, barátaimmal.

Fesztiválok, versenyek, utazások belföldön és határon túli magyar lakta településekre, Erdélybe többször és Európa sok országába, legmesszebb Észak-Amerikába.

Új, különleges helyek és nagyszerű, példaértékű emberek, adatközlők és a szakma nagyjainak, táncosoknak, zenészeknek a megismerése, a hajnalig tartó táncházak, Molnár utca, Téka, Kalamajka, Erkel, Csoóri. Születésnapok, locsolóbálok, karácsonyi énekek, nyári táborok, barátságok és szerelmek, kaláka munkák, lánybúcsúk és lakodalmak, komatálak, sok-sok kacagás és „csak mi értjük” tréfa, bosszúságok, könnyek, örömben és bánatban, jubileumok.

2018-ban ünnepelte a 60. születésnapját a nevelő együttesem.

A 40 évesen még kezdő táncosként, az 50 évesen aktív, tapasztalt tagként, tavaly visszahívott régi táncosként és koreográfiabetanítóként vehettem részt. Összejöttünk mi, öregek és táncoltunk becsülettel a mostani fiatalokkal, szívből és örömmel, szinte ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Jó volt újra próbákra járni és végül a színpadon is megmutatni, így ünnepelünk, ezek vagyunk mi, együtt.

Voltak, akikkel 5-10 éve nem találkoztam, bár sokakkal tartom a kapcsolatot, de az az érzés született meg bennem, hazatértem, otthon vagyok.

Összeköt minket valami, ami közös.

Időközben egy másik szál kezdett kirajzolódni, halványan és még mit sem sejthetően, amikor 2006 januárjában, egy péntek délután megkérdezte Sz. János, bartókos cimborám:

– Dalmi, ráérsz este?
– A Csoóri–klubban kellene táncházat tartani.
– Veled?
– Persze, ráérek.

Harmadik sorsfordító kérdés. Azóta tanítok Jánossal.

4,5 évet a Reviczky utcában, az Ifjú Muzsikással a pénteki Padkaporos bálokban majd annak folytatásában még 2 évet.

Gyütt-mentként Budapestről 2007-2011-ig nyaranta 1-1 hétig magyarlapádi táncokat a kezdő csoportban a Maros és Kis-Küküllő-menti népzene- és néptánctáborban.

Az első együttes, ahol bizalmat szavaztak nekem, a pilisborosjenői Kerekes, amit szintén egy bartókos házaspár vezet, J. Csaba és felesége, Bogi. http://www.kerekesneptanc.hu/

2010-2012 között, először heti 1 alkalommal tanítottam Janóval, majd Csaba is társául hívott, így már heti kétszer buszoztam Borosjenőre.

2012-ben nem kérdés, hanem kérés formájában kaptam a jelet: hívott János, hogy vezessük együtt a Pázmány Táncegyüttest (felnőtt korosztály), szüksége van egy női oktatóra, munkatársra. Te jó ég, én?! Igen. Azóta is csinálom, vezetem a csoportot, a mai nevén Pannonica Táncműhelyben.

https://www.facebook.com/PannonicaTancmuhely/

2018-ban jött az újabb hívás, F. Gábor „Lupi”-tól, akivel szintén a „Bartók”-ban táncoltunk együtt, majd 10 évig, hogy tanítanám-e vele a dabasi Tilinkó Táncegyüttes ifjúsági és felsős csoportját? Igen, ez az, ezt szeretném. https://www.facebook.com/dabasitilinko/

A heti 2×2 próbán kívül havi rendszerességgel járunk a bősi (Szlovákia) Aranykert Táncegyüttes lelkes tagjaihoz, tanítottunk együtt a Rákóczi Szövetség diaszpóra táborában, és így lesz ez az idei, határon túli fiataloknak szervezett Szent László Néptánctáborban is. https://www.facebook.com/Szent-L%C3%A1szl%C3%B3-T%C3%A1rsulat-214144325347305/

Egy pályázati program keretében első osztályosoknak tartottam ebben az elmúlt félévben dráma és néptánc foglalkozást, egy tanítványommal, aki így most kolléganőm.

Mivel a felnőttekkel van a legtöbb tapasztalatom, új kihívás és izgalom volt a 7-8 évesek világa.

Minden korosztályban fontosnak tartanám, hogy párok, férfi és nő tanítson néptáncot, mutasson mintát, de erre elenyésző a lehetőség az óvodás, kisiskolás csoportokban, és ezért is elfogadott, elfogadható, ha csak nő, ritka esetben csak férfi az oktató.

Hosszúra nyúlt személyes történetem azért osztottam meg, hogy láttassam, nekem mennyire fontos a közösségben való együtt táncolás, mennyi értéket kaptam ez által, életre szóló élményeket és kapcsolatokat, megtartó erőt.”

Ragula Dalma